2019. június 19-i Üzleti Klubunkon irodánk jogi tanácsadójával, dr. Marosi Viktóriával a szerződések fogalmát, azok kötelező tartalmi elemeit tekinthettük át. Az ügyvédnő kitért arra, hogy bár a magyar jogban nincs formakényszer, de érdemes néhány dologra odafigyelni, hogy a szerződés megfelelő legyen, szem előtt tartva a jogkövetkezményeket is, mert ahogyan a római jog tartja: „a szerződéseket be kell tartani!”.

A vállalkozók magukra nézve biztosítékokat illeszthetnek a partnereikkel kötött szerződéseikbe, ezek fajtáit is megismerhettük, részletesen hallhattunk a kötbér fogalmáról és annak gyakorlatáról, valamint a kezesség és a garancia részleteiről is beszélgettünk. A résztvevőknek lehetősége nyílt előadás közben és után is kérdezni jogi tanácsadónktól.

A programot Nagy Mária, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány finanszírozási managere zárta, aki a Rákosmenti Mikrohitel Programot ismertette, minden résztvevőt ösztönözve arra, hogy mérlegeljék a kedvező finanszírozási megoldás lehetőségét, melyet a kerületi önkormányzat kamattámogatásban részesít.

 

 

 

Rákosmenti Üzleti Klub – 2019.06.19.