Egyéb kategória

Vállalkozói Kapcsolatépítő Klub az RV17-ben

Szerző: 2021.09.30. Nincs hozzászólás

2021. szeptember 29-én ismét Vállalkozói Kapcsolatépítő Klubra vártuk a vállalkozókat. Mindannyian örömmel, bár többük ugyan fáradtan érkezett, de bevallásuk szerint egyrészt a kíváncsiság hozta őket, hogy vajon kivel mi történt és hol tart éppen, másrészt kikapcsolódni vágytak.

Posfai Tünde, a klub vezetője egy olyan társasjátékba vonta be a résztvevőket, aminek a célja az azonosságok és egyediségek keresése volt. A célok és tervek meghatározása mellett a pozitív gondolkodás és emberség jelölte ki a közös pontokat, míg a vállalkozásokra jellemző szolgáltatások és piaci célcsoportjuk különbözősége fejezte ki azt, hogy ki miben más és mitől egyedi. A játékos feladatok során sokat segítettek egymásnak a vállalkozók, de tudjuk, hogy ez nemcsak egy klubest idejére korlátozódik. Miközben mindenki a jövőre koncentrál, egymás vállalkozását is segítik azzal, hogy a jövő év tervezése mellett a jelen sokféle dilemmáival is együtt foglalkoztak, és ez az együtt gondolkodás nagy segítséget jelent a vállalkozóknak, akik megoldási kulcsokat keresnek a jelenlegi bizonytalan gazdasági- és vírushelyzetben. Nagyon heterogén vállalkozói csoport jött össze, de beszámolóik szerint óriási élményt tudtak egymásnak nyújtani a jelen lévők, és többet is kaptak egy kikapcsolódásnál mind szakmailag, mind emberileg.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Rákosmenti Vállalkozásfejlesztési Iroda Kapcsolatépítő Klubja továbbra is nagy érzelmi munícióval látja el a távozókat.